Nagy Betti
Helló, Bettina vagyok – a fényképem ismerős lehet, a tetovált szőke a fejlécből… csak most már biodíszletből aktív szereplője lettem ennek a sztorinak.
Annával a hedonista zabkásás korszakunkban találtunk egymásra, és hamar kiderült, hogy mindketten olyan kajakombókat imádunk, amiktől mások inkább udvariasan félretolják a tányért. Ami kezdetben közös gasztro-hóbortnak tűnt, hamar őszinte barátsággá mélyült. Azóta is mindenben támogatom – legyen szó workshopról, főzőestről, fotózásról vagy épp a magánélet hullámvasútjáról. Ha fent van, ha lent, ott vagyok.
Nem mindig volt könnyű a viszonyom az étellel. Volt idő, amikor minden nap egy matekpéldának tűnt: grammra pontos mérlegelés, makró-sakkozás – ebből lett evészavar, hormonális gondok, IR… A szociális életemet is felőrölte: kerültem a közös evéseket, és az edzés minden elé került. Anna barátsága és szakértelme volt a kapaszkodóm ebben az időszakban, és ma már sokkal élhetőbb kapcsolatban vagyok az étellel – bár az, hogy 5 db tökmag = 1 g, valószínűleg örökre belém égett.
Gasztronómiai vagy táplálkozástudományi végzettségem nincs, de van helyette egy jó adag kíváncsiságom, kreatív káoszom, bátorságom – és egy vőlegényem, aki hivatásos kóstolóként dolgozik nálam (többnyire csak utólag tudja meg, mit evett).
Az alapelveim, amikkel szeretnék hozzájárulni a mindennapjaitokhoz:
Gyorsan!!! – mert én sem érek rá a tűzhely mellett állni… és nem, mosogatni sem.
Sokat akarok enni, finomat, de nem úgy, hogy egyetlen tányéromon egy tömegelő erőemelő egész napi bevitele legyen.
És ami talán a legfontosabb: ÉTELT NEM DOBUNK KI (mert ugye Afrikában meg éheznek).
Ha a konyhai inspirációd valahol egy soha meg nem írt bevásárlólista és a „majd holnap főzök” ígéret között rekedt, jó helyen jársz.
